Szentélyben jártunk
Nemrégiben Burton kollégával vidéken jártunk, hogy segítsünk Imi36-nak véleményt alkotni egy 748-as megvásárlásával kapcsolatban. Ezen post ama viszontagságos utunk leírásaként kerül közkincsé.
A pontos helyszínt nem írom le, mert ez egy magángyűjtemény, melynek inkognitóját szeretnénk védeni. Kérem, hogy aki felismeri, az se tegye közkincsé a gyűjtemény fellelhetőségét!
Amikor odaértünk a műhelybe belépéskor rögtön tátva maradt a szánk, mert egy gyönyörű teljesen restaurált tip-top állapotú Sirocco bámult ránk. Közben észrevettünk egy papírdobozt. A dobozban egy BONTATLAN Suzuki GS550-es állt. Megrökönyödésünkre kedves vendéglátónk elmondta, hogy a fiának tette félre, hogy majd ha a fia 18 lesz, akkor adja át neki a gépet, ami pont akkor tölti majd be az 50-et.
Körbejártuk a műhelyt és az egyik asztalon egy 1926-os (remélem jól emlékszem) Arielt találtunk félig restaurált állaotban. A műhelyben patika tisztaság, hihetelen rend és enyhe gépolajszag volt. (Imádom.)
Aztán amikor már kilelkendeztük magunkat, akkor vendéglátónk átvezetett minket egy másik helységbe, ahol a képeken látható látvány tárult szmünk elé. Nem győzöm leírni, hogy mennyire leesett az állunk. Hihetetlen jó állapotú igényesen restaurált gépek. Fantasztikus volt. Nekem az 500-as Jawa tetszett a legjobban, bár nehéz volt választani, mert úgy voltunk, mint egy gyerek ha beszabadul a játékboltba. Külön érdekesség volt az a Jawa fedél, amit úgy restaurált a srác, hogy tűzzománcból legyárttatta az eredeti feliratot. (Képen látható.)
A vitrinekben emlékek, nevezetes szerelések, versenyek relikviái voltak. Fotóalbumokban csodálhattuk meg a gépek restaurálásának körülményeit. Szóval hatalmas élmény volt.
Innen mentünk tovább Kazincbarcikára megnézni azt az S4-et amit postoltam korábban a Mosnter általános topicban. Szörnyű állapotban volt. Útközben megmentettünk egy teknőst, találkoztunk Szdavidson kollégával és egy ismerősével is, akinek az Apriliáját is megnézhettük. Láthattuk az elkeserítő árvízhelyzetet.
Ennyit erről. Elmentünk a világ végére, bejártunk toronyát-boronyát. A továbbiakban beszéljenek helyettem a képek.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Official site for the DOC Hungary.

Hát volt is belőle komoly magnézium blokkos versen ykivitel is és tény, h igen erőteljes, szép és kényelmes gép volt a széria is. Csak hát mint a legtöbb ehhez hasonló gyárat is utol érte a végzet.....a sárga veszedelem.
Egyszerűen nem értem, hogy miért nem gyártották tovább ezt az 500-ast. Korának egyik legjobb gépe volt. Kenterbe verte volna az egész kelet-európai mezőnyt.
Igen. Egy Slovkia-i Magyar ismerősünknek BAndi bátyánknak van egy ilyenje és láttam , hallottam nenni. FAntasztikus hangja van!
Sejtettem, hogy neked az fog bejönni.
Nekem is a Jáwa jött be a legjobban a felhozatalból.
Az a kérthengeres, királytengelyes 500-as Jawa tetszik!!!
:D