Magyar Ducati Klub Egyesület
Hónapokig tartó előkészületek után elérkeztünk egy fontos mérföldkőhöz. A Magyar Ducati Klub 2010 márciusától egyesületként folytatja tevékenységét. Ezen forma megalapításában fontos szerepe volt annak, hogy az olasz Ducati csak a hivatalos formában működő klubokat ismeri el és támogatja 100%-osan. Nehézséget okozott továbbá az is, hogy a hazai rendezvények szervezésekor nem volt meg a jogi háttér, aminek következtében szóba se jöhetett a támogatás.
A Magyar Ducati Klub Egyesületről:
Az egyesület célja elsősorban, hogy szakmai és baráti közösséget teremtsen a hazai Ducati tulajdonosok és rajongók számára valamint a márka széles körben való népszerűsítése márkatalálkozók alkalmával és Internetes oldalunk segítségével. Terveink között szerepel továbbá, hogy kedvezményes áron közlekedésbiztonsági, vezetéstechnikai tréningeket szervezzünk tagjaink számára valamint a motorsport szerelmeseinek pályamotorozási lehetőséget és oktatást szervezzünk. Terveink között még rengeteg dolog szerepel, amikről majd később tudunk csak beszámolni de a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az elmúlt két évben elért sikereinket kamatoztatva egy összetartó, baráti Ducatis közösséget kovácsoljunk össze.

2010 DOC Welcome Kit
Az alapítók - akiknek ezúton is köszönjük a részvételt és az eddigi munkát - az egyesület elnökének Deák Richárdot (ricsi), alelnöknek Ambrus Gábort (stafford) választották. Elnökségi titkár: László István (sünbáró). Az ellenőrző bizottság tagjai: Bauda Sándor (S4R), Bodnár Richárd (rigo999) és Dévényi Krisztián (Devy).
Az egyesület megalapításában szerepet vállaltak és az egyesület további munkáját segítik: Balogh Ernő (Desmoer), Koszó Zsolt (dino74), Lakos Zsolt (Láky749), Nagy Tamás (tomi).
Néhány szó az egyesületi tagsággal járó kedvezményekről, előnyökről is:
- Egyedi, névre szóló sorszámozott MDK tagsági kártya
- Ingyenes és házhoz szállított éves ajándékcsomag
- DOC tagság
- Kedvezmények a gyár boltjában
- Kedvezményes részvételi díjak az MDK szervezésében lebonyolított rendezvényeken (MDK találkozók, WDW, stb)
- Kedvezményes belépő, szállás a World Ducati Week rendezvényein
- Ingyenes belépő a Ducati múzeumba és a Ducati gyárba
- Kedvezményes kötelező gépjármű biztosítás (terveink szerint éves szinten pár ezer forintos költségekkel)
- Folyamatosan bővülő kedvezmények partnereinknél.
- Zárt, csak tagoknak elérhető fórum a kluboldalon belül
- Kedvezményes részvételi lehetőség vezetéstechnikai tréningeken

2010-es tagsági kártya
A tagság elnyeréséhez éves tagdíjat kell fizetni, melynek mértéke 15.000 Ft. Amennyiben cég szeretné támogatni a klubot tagság vásárlásával, ennek mértéke minimum 25.000 Ft/év (felső határ nincs), természetesen számlával igazolva a klub által.
Szervező csapatunk nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a tagsági díjért cserébe széles spektrumú kedvezményeket és előnyöket biztosítsunk, a fent felsorolt és már biztos előnyök mellett több szálon folynak a tárgyalások, amiket az elkövetkező hetekben folyamatosan fogunk bejelenteni. Várhatóak kedvezmények a hivatalos kereskedésekben és szervizekben, motorozáshoz szorosan kapcsolódó egyéb kereskedésekben (pl. gumi, ruházat), valamint motorozástól független partnereinknél (pl. éttermek, szállodák).
A jelentkezés folyamata:
A tagság megváltható az év bármely szakaszában, a tagdíj beérkezésétől az összes kedvezmény érvényes. A díj befizetése az egyesület számlaszámára való átutalással vagy banki befizetéssel történik. Az egyesületi tagság március 1-től következő év március 1-ig tart. A rendezvényeken elérhető kedvezmények visszamenőleg nem kérhetőek.
A tagsági kártyák havonta kerülnek legyártásra, melyet azonnal postázunk. A Desmo Owners Club Welcome Kitek igénylését a klubvezetőség kezeli, a tagjaink automatikusan regisztrációra kerülnek a DOC rendszerében. A kitek postázását szintén a klub állja, azonban a kitek előreláthatólag csak évente 2-3-szor érkeznek Olaszországból (tehát ha májusban érkezik az első adag, a júniusi regisztráltak csak később jutnak hozzá).
A weboldalunk hamarosan új funkciókkal bővül, elsősorban a tagjainkra koncentrálva. Természetesen az összes szolgáltatásunk továbbra is elérhető a klubon kívülieknek is. Az egyesület non-profit alapon működik, a vezetőség díjazás nélkülözése mellett dolgozik a klubért. A kedvezmények mellett a tagsági díjból fedezzük a felmerülő költségeket, így többek között a weboldal fenntartását is (a költségeket eddig a vezetőség állta).
10103788-17811700-01000002 (Budapest Bank)
Deák Richárd
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Official site for the DOC Hungary.

Ricsi, Gábor, gratulálok Nektek!
Szia,
igen, működik. amennyiben nem veszel részt a találkozón, akkor a tagdíjat kell elutalnod a számlaszámra, és a későbbiekben kikerülő regisztrációs lapot kitöltened. amennyiben részt veszel, akkor az ottani jelentkezési lappal egyben van az egyesületi jelentkezés is.
[quote=luuigii]
Sziasztok!!
Most már működik az egyesület?
Ha taggá akarok válni mit tegyek? Csak utalnom kell a fenti számlaszámra??
[/quote]
Sziasztok!!
Most már működik az egyesület?
Ha taggá akarok válni mit tegyek? Csak utalnom kell a fenti számlaszámra??
Én ezeket a neveket selhol se láttam ápril11.-én!
Ami kimaradt a kiírásból:
Az egyesület megalapításában szerepet vállaltak és az egyesület további munkáját segítik: Balogh Ernő (Desmoer), Koszó Zsolt (dino74), Lakos Zsolt (Láky749), Nagy Tamás (tomi).
Gábor,Isten hozott a klubban!
[quote=luuigii]
Sziasztok!
Érdeklődnék: Már műkődik ez egyesületi tagság? Már klubtaggá lehet válni?
Vagy még folyamatban van?
[/quote]
Hello!
Még nem, de már nincs sok híja!
A kedves Fovarosi Birosag mult heten kuldte el a hianypotlast... Persze nagyon komoly dolgokat kernek: fogalmazd at ezt a sort, vedd ki ezt, tedd be azt. Szoval megy a szokasos felesleges szivatas. A heten kuldjuk vissza az "hianyt"
Aztan meglatjuk...
Sziasztok!
Érdeklődnék: Már műkődik ez egyesületi tagság? Már klubtaggá lehet válni?
Vagy még folyamatban van?
OK
Nem! Az egyesuleti tagdjat majd az egyesulet szamlajara utaljatok! Koszi!
Staff! Erre is lehet utalni?
Ha jól emlékszem, még a Winetou kalndjait olvasva tanultam meg, hogy az "Uff, beszéltem" azt jelenti, hogy le van zárva a vita
!
Tehát: igen, igazad van, mindenhol vannak ilyen és olyan emberek is!
Félreérted, nem a dolgozókkal van a probléma, hanem magával az APEH intézményével és ahogyan működik.
Tiszta sor, hogy ha ott dolgozik valaki, akkor tudja, hogy - sajnos - a szidalmak egy része rajta csapódik le.
Ezzel együtt van köztük nem kevés, aki egészen konkértan "hatalmat" érez a kezében és úgy is cselekszik - sajnos.
UFF, beszéltem...
[quote=d.zoli]Felesleges szidni az APEH dolgozóit. [/quote]
Felesleges szidni az APEH dolgozóit. Az emberek úgy gondolnak az ilyen jellegű tevékenységet folytató testületek tagjaira, mintha a maguk szórakoztatására ill. saját számlájukra gyüjtenék a bírságokat. Az a szomorú, hogy meg van határozva, hogy mennyi bírságot kell kiszabni éves szinten. Ha belegondolunk, ez egy érdekes megközelítés, mert mi a garancia arra, hogy lesznek annyian, akik szabályt szegnek?! Ez senkit nem érdekel, az utasításban előírtakat produkálni kell, különben nem végzed jól a munkádat! Én az APEH "testvérénél" dolgoztam, így tisztában vagyok azzal is, hogy a behajtott milliárdokból vissza nem jön semmi. Például olyan székeken dolgoztunk 24 órában, amiket már minimum 5-ször hegesztettek, illetve 3-4 roncsból rakták össze. Fénymásoló papírt az ügyfelektől kellett koldulni, mert nem volt rá keret. Arról nem is beszélek, hogy pl. íróeszközt (ami fogyott rendesen) soha nem kaptunk, nekünk kellett megvenni a munkaeszközt. Arról meg végképp ne beszéljünk, hogy egy 20 éves munkaviszonnyal rendelkező APEH dolgozó fizetése 80-90 ezer forint körül mozog. Ez szégyen!
Ami pedig a legfontosabb, nekik az a munkájuk, hogy ellenőrizzenek. Ha jól csinálja, valószínűleg előbb-utóbb birságot is ki fog szabni. Gondolom itt is mindenki igyekszik legjobban végezni a saját munkáját, tehát lényegében nincs különbség.
a szemem nekem is ki volt sírva amikor a váróban egy bácsi alatt szarrátört egy agyonhasznált szék!gondolom a több százezer forintos büntetésekből nem futja műanyag ócsó székekre!de ha szóltak volna odafele veszek nekik egy széket az ikeában!ócska szarrágó lehúzós banda!
láttátok már az új kreálmányukat?
adómanó!vagy mi a tök!ezzel akarják a gyerekeket tanítani az adózásra!
gondolom a hagyómanót nem szivesen tanítják nekik!
bocsi elvtársak tudom ez a dühöngőbe való!
[quote=sanci]
tavaly voltam apehba a ducival.féltem is egy picit,de hál isten beparkoltam egy 6M harley mellé!
szerintem tomi te ne menj motorral apehba,mert mennyi az esélye,hogy ott álljon egy 1098r!
[/quote]
én szigorúan gyalog és melegítőben és kisírt szemekkel megyek!
[quote=sanci]
tavaly voltam apehba a ducival.féltem is egy picit,de hál isten beparkoltam egy 6M harley mellé!
szerintem tomi te ne menj motorral apehba,mert mennyi az esélye,hogy ott álljon egy 1098r!
[/quote] Vagy menjél Maserati barátunkkal...
tavaly voltam apehba a ducival.féltem is egy picit,de hál isten beparkoltam egy 6M harley mellé!
szerintem tomi te ne menj motorral apehba,mert mennyi az esélye,hogy ott álljon egy 1098r!
Csak óvatosan a számlaszámokkal. Ezt az oldalt is figyelheti az APEH. Egy Ducati maapság már luxusnak számít!!!
Számla szám ?
nekem van
megmondjam?
Amint megvan a szamlaszam teljes kepernyore kirakjuk
Sajna a burokracia ellen nem tudunk tenni emmit 
lásd az előző postomat. (bár nem staff vagyok :) )
[quote=sps996]
Staff! Számlaszám nincs még?
[/quote]
Staff! Számlaszám nincs még?
szia,
még nincsen, várunk pár papírt a bíróságtól, ennyi az utolsó akadály. amint megvan, rögtön infózunk!
[quote=Sails]
Sziasztok!
Van már számlaszám.?Már nagyon szeretnék hozzájárulni egy ilyen összetartó és jó csapat építéséhez. Utólag is gratulálok az eddig elért eredményekhez, és ha bármilyen segítségre lenne szüksége az egyesületnek én szívesen segítek amiben tudok.
üdv: sails
[/quote]
Sziasztok!
Van már számlaszám.?Már nagyon szeretnék hozzájárulni egy ilyen összetartó és jó csapat építéséhez. Utólag is gratulálok az eddig elért eredményekhez, és ha bármilyen segítségre lenne szüksége az egyesületnek én szívesen segítek amiben tudok.
üdv: sails
[quote=nantuyou]
Kíváncsian várjuk a szabályokat. A kedvezményes biztosítás jól hangzik.Ha valaki évközben lép be az rész összeget fizet?
[/quote]
Szia!
Nem! A tagdíj éves, tehát bármikor is lépsz be az éves díjat kell fizetni
Kíváncsian várjuk a szabályokat. A kedvezményes biztosítás jól hangzik.Ha valaki évközben lép be az rész összeget fizet?