Szezonzáró túra 2011
Az idei évben is szeretnénk egy nagy közös motorozással zárni a szezont. Az utóbbi időben minden túra az északi országrészbe futott, ezért kis vérfrissítésként a 2011-es évet a Balaton-felvidéken zárjuk.
Az előrejelzés szerint szép napos időnk lesz vasárnap. 09:00-kor találkozó az M1/M7 kivezetőn található ÖMV kúton(McDonalds stb.), majd 9_30-kor indulás a régi 7-esen. Az alábbi térkép mutatja az útvonalat. Pontos időterv nincs, a később csatlakozók jelezzék a hozzászólások között, hol szeretnének találkozni velünk, és kiszámoljuk kb. mikorra érünk oda.
Fontos, hogy 19:00 óra után a levegő hirtelen lehűlése miatt nem nagy élmény már a motorozás, ezért szeretnénk 6 óra körül visszaérkezni. A távolabbról érkezőknek szívesen segítünk szállás keresésben akár az útvonalon, akár Budapesten.
Kérések, kérdések jöhetnek a kommentekbe, és aki eljön, jelezze, hogy hány emberre számítsunk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Official site for the DOC Hungary.

jobb későn mint még később
tervezünk jövőre is pályanapot, nem feltétlen a kakucsringen, de valami lesz!
Nekem sikerült két órás késéssel érkeznem a kiindulási ponthoz,(sminkeltem) remélvén, hogy utolérlek Benneteket
Balesetes srácnak gyors gyógyulást kívánok!
Kérdésem hogy kakucsringi MDK kupa lesz ugye jövőre is???
Hahahaha, amekkora fasz vagyok, még ezzel is akkorát taknyolnék, hogy kedvem sem lenne a továbbiakban motorra ülni.
Tavaly előtt Ausztriában addig ökörködtem egy quad-dal, hogy majdnem annak is borulás lett a vége. Mankó kereket kell használnom. 
Ezzel azért lehet nem esne annyit, viszont több hó is kell hozzá
http://www.youtube.com/watch?v=z4ii4UykhoA&feature=related
A múltkor valaki kérdezte, hogy hogy fog a télen motorozni ilyen jó szezonzáró után.
Itt a válasz!
http://www.youtube.com/watch?v=CFz2Q9TU_Wc
Jobbulást!
jaj,tényleg!!a seggtörlés!!
huu,amikor be volt gipszelve a lábam!!
lakótelepen laktunk és kicsi volt a wc,csak nyitott ajtonál tudtam szarni:D
de a seggtörlés!!
jobbulj!
Köszi Srácok a biztatást és a jókívánságokat, már gyógyulgatok! Bár 20 évvel ezelőtt jobban ment volna a regenerálódás.
De most legalább van mire fogni a passzivitást a csajoknál. 
Igen, egy matt fekete 695-ösöm van, gyári volt eddig. Átgondoltam, a segge marad hosszú, nem vág(at)om le.
Mihalyzotya: a babbal nincs gond, és a röhögés is (a fájdalom ellenére) jót tesz a közérzetemnek, viszont a seggtörlés odabasz, de rendesen.
De azon is röhögök, mert humorérzék nélkül el lenne baszva az élet. Dolce vita!
Ricsi, kérlek, tedd fel azt a képet a mocimról, amit a bukás után készítettél! Amin felfelé áll a kippuffancs, mint egy amerikai kamionon.
az szép gép!
695
Mi még nem találkoztunk, és én a túrán se voltam, de egyértelmű, hogy jobbulást kívánok! Remélem a motorodat is sikerül minél hamarabb helyrehozni.
Mielőbbi gyógyulást kívánok...
Zsolti milyen géped van?Sajna a lapodon nem látom.
Épülj fel hamar és a motorod is!
Gyógyulj meg mihamarabb!!!
ne nevess sokat,mert beszarsz!
ne egyél babot,mert véged!
mielöbbi egészséget!!
Jobbulást!
Jobbulást!
http://www.youtube.com/watch?v=FsY7A9Pe9wU
Jobbulást!
Mutasd meg, hogy mi Zsoltok kemények vagyunk!
Zsolt, gyógyulj meg hamar! Szépítgesd a gépet, de ne vágd le a seggét
Ismeretlenül is, jobbulást kívánok!
Gyógyulj meg mielőbb!!
Érthető!
Szaros lesz a hátad ha a rövid karbont teszed fel akkor is. Én azért akarom visszatenni mert abban van a segédváznak a merevítése (ez inkább csak 2 személlyel fontos) meg a nyeregtáskát oda könnyebb hevederezni. Egyébként meg most 4 éve így van, az előző motorom meg úgy volt. Most mindenki levágja én meg visszahegesztem
Nagyon gyors felépülést!!!!!!
Pedig jó ötlet volt, kár, hogy nem valósult meg!
Na, majd ma a Fotógarancia.hu-ról rendelek magamnak egy "nővért", aki segít a légzésemen.
Kell egy kormány, kipuffancs, fékkar, lábtaró, farokidom+index. Ezek egyébként is cserére kerültek volna, csak kár, hogy ilyen formában vált szükségessé.
A motor jobb állapotban van, mint én, hisz' a testemmel védtem a Drágaságomat.
nagy harcos vagy te Zsolt
jobbulást mielőbb!
akart a klub küldeni neked 3 csajt (szőkét, vöröset és barnát), de aztán rájöttünk, hogy a bordáid miatt nem jó ötlet.
motor egyébként hogy van? átnézték már a srácok?
Ciao!
Bár rövidebb fazonnal szebb lenne, de eőben tiszta "takony" lenne a hátam...emiatt elgondolokodok a farrész rövidítésén. Neked miért nem jött be?
Kemény vagy mint a Rolling Stones
Mielőbbi teljes felépülést
Szevasztok Srácok! Visszatértem!
Először is szeretném megköszönni Nektek a balesetem alkalmával kapott segítséget, valamint az érdeklődő, bíztató sms-eket, e-maileket, telefonhívásokat! Nagyon jól esett! Azt hiszem, ebben a helyzetben találtam magamnak néhány Barátot,...jól gondolom, Dénes, Ricsi, Rigó?




Jó, hogy klubban vannak más kötődések is, a márka szeretetén kívül. De semmi buzulás!
Aztán, nem mellesleg, sajnálatomat is szeretném kifejezni, mivel "balfaszságommal" beárnyékoltam a szép, szezonzáró túrát. Pedig a csoportképen szerettem volna rajta lenni..., na, majd a Photoshop rásegít.
A "hogyan történt"-tel nem foglalkozok, mindenki, tudásához mérten másképpen oldotta volna meg azt a helyzetet, amibe kerültem, de tény, ez már így alakult és van mit okulni belőle.
Jelenleg már itthon fekszek, saját felelősségemre távozhattam a kórházból. Azt gondolom, itthon mégis csak nyugottabban gyógyulhatok. Az eredmény : 7 törött borda (kilyukadt tüdő, légmell), törött bal kézközépcsont, kiugrott jobb kulccsont és emiatt szakadt ízületek. Pénteken műtöttek, kaptam egy szép térhálós vázat.
Már a baleset utáni 2. napon szereztem egy bal tükrött a mocimhoz, csillapítván lelki ismeret furdalásomat, amiért hazavágtam a szerelmemet.
Még 1x köszi Nektek mindent, jövőre, Bolognában már az újra épített gépsárkánnyal érkezek!
Viva la figa, viva Ducati!
Üdv: Zsolt - Competizione