Monster Art Contest

A ducati meghírdetett egy versenyt a hivatalos DOC kluboknak: az új 1100 vagy 696-os monster cserélhető idomait minden klub egyedivé teheti, és ezeket egy motorra felszerelve,lefotózva majd nekik elküldve részt vehet az egész világot átívelő versenyen. Az MDK is nevezett a versenyre, és a héten egy óriási dobozban meg is érkeztek az idomok.
A ducati magyarország újra klubbunk mellé állt, és teljes témogatást biztosított a festési munkálatokban. A kivitelező Balaton Gábor airbrush művész lesz -azonban hogy mit fessen, azt nekünk kellene eldönteni.
Szeretnénk minden tagunk véleményét megkérdezni, hogy mégis milyen grafikát vagy színösszeállítást tegyünk a motorra. A lehetőségek nem túl szélesek, hiszen a vázhoz és egyéb részekhez nem nyúlhatunk. Itt csak annyi döntési lehetőségünk van, hogy piros vagy fekete vázs modellre tesszük az idomokat.
A felső képen lilával jelölt részeket módosíthatjuk.
A tanknál érdemes figyelembe venni, hogy ezek csak oldalsó műanyag részek, középen a fekete csík az fix!
Az észak amerikai ducati hírdetett egy hasonló versenyt a kereskedéseknek korábban, a versenyműveket itt megtekinthetitek . Ezektől azért szeretnénk eltérni, és valami magyaros, rénk jellemző munkával előrukkolni. Az első ötletünk egy magyar népmesés-matyómotívumos motor megfestése, azonban ha jobb ötlet születik, akkor természetesen azt fogjuk megvalósítani. A speed weeken fogjuk a festővel egyeztetni a mintát, tehát az elkövetkező 7 napban várjuk az ötleteket, esetleg grafikákat. Természetesen nem várjuk, hogy tervezd meg a motort, ha csak kósza ötleted van, azt is írd le, hátha segíti a többieket!


Official site for the DOC Hungary.

lehet, hogy még ebből meggazdagszol
Kedves Barátaim, Dino, Desmoer!
Nektek is köszönhetően egy súlyos hibát fedeztünk fel. A Ducati Motorkerékpár Gyár által forgalmazott "Tricolore" (magyarul: trikolór) fényezésű járművek -ellentétben az olasz gyártó zöld-fehér-piros terveivel- fordítva sikerültek. Kérdésemre a forgalmazó határozottan tagadta, az egyébként egyértelmű hibát.
Amire számítanunk kell: ellepik a piacot a selejtes, feltűnően áron alul kínált, piros-fehér-zöld színű S4RS, 1098 stb. darabok.
NE DŐLJETEK BE, EZEK MIND HIBÁSAK, GYAKORLATILAG ÉRTÉKTELENEK!
U.i.: Értesítettem a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget, meg fogjuk védeni a magyar piacot!
Szalacsi
sziasztok,

szép lett a motor
szavazok ám, és köszönöm, hogy Ti is szavaztok rám
Ja, megvan, október 31-ig szavazhatunk.
Nem is néztem, mi a határidő?
Van aki még nem szavazott? Akkor bele lehet húzni, legalább a középmezőnybe érjünk oda!!!!
Fú ez nagyon béna ..
[quote=d.zoli]
Valakinek nem ez volt a javaslata: www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp ???!!!
"Ducati érzés", egykerék, fülig érő vigyor, stb.
Itt van a "Ducatis versenyzők" elképzelés is: www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp , ez is felvetődött ötletként.
Tuti kémek vannak az oldalon!!!!
[/quote]
Ezaz!!! Jövünk felfele!! Tegnap este még mi voltunk az utolsók!! Két helyet javítottunk!! Csak így tovább!!!
Valakinek nem ez volt a javaslata: www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp ???!!!
"Ducati érzés", egykerék, fülig érő vigyor, stb.
Itt van a "Ducatis versenyzők" elképzelés is: www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp , ez is felvetődött ötletként.
Tuti kémek vannak az oldalon!!!!
[quote=sanci]
szép,de a görögöké se kutya!
http://www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp?id=25
[/quote]
A görög motor szerintem is szép, egyébként az amcsik gépe is piros-fehér-zöld színekben pompázik: www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp
Lehet mindenki tudat alatt magyar festést akart a motorjára...?
szép,de a görögöké se kutya!
http://www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp?id=25
[quote=szalacsi]
Piros-fehér-zöldre mázolták spanyol barátaink, zöld-fehér-piros helyett...
Szalacsi
[/quote]
a 1098 tricolore is piros fehér zöld.....
...csak megjegyzem, hogy a gyári Ducati Monster S4RS Tricolor is piros-fehér-zöld színű föntről lefele...
Piros-fehér-zöldre mázolták spanyol barátaink, zöld-fehér-piros helyett...
Szalacsi
nem toom
GLADIATOROK
KROKODIL BŐR
VAGY SIMA GUCCI VAGY ARMANI FELÍRAT
[quote=szalacsi]
Csak egy picit kúrták el spanyol barátaink. Biztos túlsziesztázták magukat...
Azért köszi Levante-i srácok...
http://www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp?id=7
Szalacsi
[/quote]
mi vele a baj?
festés vagy levonó????
Paradicsom, tészta, bazsalikom!? Olasz konyha? Jóóóó! Már csak a parmezán sajt hiányzik, meg az olivaolaj. Eredeti olasz recept.
Gratula! Jó ötlet! Szép munka!
Csak egy picit kúrták el spanyol barátaink. Biztos túlsziesztázták magukat...
Azért köszi Levante-i srácok...
http://www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp?id=7
Szalacsi
[quote=sanci]
hol csináltátok a képeket?
[/quote]
Egy Budafoki uti fotostudiot tamadtunk be, de aztan a motort nem tudtuk levinni a studioba (pince) ezert az epulet aulajaban keszultek a fotok studiohatterrel, studiovakukkal, stb.
Jóóóóóó lett!!!
hol csináltátok a képeket?
Sziasztok,
Mivel mostanaban nem nagyon tudok foglalkozni az oldallal ricsi pedig olaszorszagban van ezert csak ide irom:
Felkerultek a kepek az alkotasrol a contest oldalra:
http://www.monsterartcontest.ducati.it/jspcontest/scheda.jsp?id=28
A napokban megprobalok idot szakitani es irni par sort a dologrol de nem igerek semmit.
Tessek szavazni es szetkuldeni ismerosoknek is!
Üdv!
A Santa Barbarai gépen tetszik a tankon a zöld-fehér-piros festés,amivel jelzik a olaszországi származást.
A mi lobogónk is ezekből a szinekből áll,ezért -szerintem-ezt ki lehetne használni.Arra gondolok,hogy az oldalsó idomokra vagy a tank oldalára felülre lehetne a zöld-fehér-piros trikolor az olasz csizmával(esetleg egy kis barnával ábrázolni a hegyeket,folyókat),alá pedig tükröződő hatást keltve a piros-fehér-zöld-et Magyarország térképével(szintén hegyekkel,folyókkal).
A matyó himzést,meg ungarische szuvenireket kolbásszal elfelejteném én is,ahogy az elöttem szolók is.
Viszont,ha meg szeretnénk jeleniteni valami fontos dolgot,ami olaszországból származik és nálunk is hamar meghonosították,akkor az a vízvezeték lenne,ami a római birodalom felemelkedésének egyik fontos alapja volt és nálunk is használták.
Térhatásúan,kőböl kirakott kis festményen erre lehetne utalni.Mondjuk felülnézetből lehetne ábrázolni hosszában az üzemanyagtartályon.
szevasztok.
z
Legyen valami Ciccolinás az Olasz is Magyar is.

szívesen látnám, ha a desmovezérlésből előtőrő nonfiguratívban tekergő erő, kirajzolná a forgó nyomólapot, a száguldást, a mosolygó dekoltázst, és a magyarországon vonuló monsterhordát.
megami még ráfér, ...
Csak röviden!
MOSTER=SZÖRNY
A fogazatát adja a térhálós váz!
Ez oly primi téma, hogy ezt minden induló elveti s Mi nyerhetünk
Üdv: András
ureaim és hölgyeim!
örömmel jelentem, hogy új art directora és kivitelezője van a melónak: NIKON aki nem ismerné, annak elmodnom, hogy ő az ország egyik leghíresebb graffitise. ráállt a témára, jövő hétre csinál pár vázlatot.
addig is gyűjtsük össze, mi az ami a monsterben a "felling". gondolok ilyenre: olaszország / olasz zászló, szerelem /szívecskék, olasz tradició / a régi római vezérek,. írjatok ti is ilyeneket, hogy milyen tárgyakból van összegyúrva a monster!
Uppsz!Itt a helyes link:
http://monster.ducatiusa.com/m1100sdealermonsterchallenge_beverlyhills.php
...különben is!A csini virágmintát már ellőtte Beverly Hills Ducati!Hudegáz!
http://www.ducatiklub.hu/comment/reply/1210#comment-form